2013 január 30- án kezdtem ezt a kísérletet.

Előtte megkaptam Dr. Chad Nielson kísérletének az anyagát, s úgy döntöttem, hogy elvégzem én is.

nielson

Az eredeti kísérlet, 4 tipusú vizzel zajlott, csapvíz, fordított ozmozisos, kútvíz és Pivíz.

A krumplik 5 hét alatt érték el a képen látható állapotot, úgy, hogy közben hetente frissítették a vizüket.

Ezt szeretném megismételni én is.

Kicsit változtattam a paramétereken, úgyhogy érdekesebb legyen

A kísérlet nagyon egyszerű:

Melyik az a víz, ami kedvezőbb az életnek? Hát az, amelyikben jobban fejlődik az élet maga, jön a logikus válasz. Akkor hát, vizsgáljuk meg, hogy az élet melyik vízben növekszik intenzívebben. S az eredményből látszani fog, hogy milyen vizet fogyasszon az ember.

Leirás:

Egyszerű a dolog.

Kell hozzá 6 darab, 7 decis befőttes üveg (Amiből már kiettük a zakuszkát :) ).

Vásároltam 2 kg krumplit, a bevásárlóközpontban (a piacit sajnáltam ilyenre használni, azt inkább megesszük).

Borkán és krumpli

Kiválogattam hat olyan krumplit, ami méretre kb. egyforma.

IMG_20130130_145148

A krumplikat átszúrtam egy pálcával, úgy, hogy félig az üvegben, félig pedig kint legyenek.IMG_20130130_145420

Feltöltöttem őket 6 típusú vízzel:

csapvíz, egyenesen a csapból, tudni kell róla, hogy nálunk nagyon lágy víz van, KH1es, csak a viztisztitó rak bele fertőtlenítőt

csapvíz vitaminnal, ugyanaz a lágy víz, kicsi virágvitaminokkal dúsítva

olvasztott hó, kintről, egyszerűen felolvasztva (remélem kitart a tél és a hó 5 héten keresztül)

minőségi  vízszürő , saját csapról, mely már megvan 2 éve, filter fél éve volt utoljára cserélve

pi víz, ismerőstől, átfolyásos szűrővel, mely fél éve volt cserélve, és optimizátor-al feldúsítva

palackozott víz, magas ásványtartalmú víz, ezt szoktuk vásárolni a bevásárlóközpontban

A számozás nem ilyen sorrendben tettem, előtte, véletlenszerűen, kiosztottam a számokat I-től VI-igIMG_20130130_150731

 Most következik a várakozás, szobahőmérsékleten, öt hétig.

Hetente cserélve/frissítve a vizeket.

Három lehetőség van, mint kezdeti fázis:

1. Mindegyik krumpli megrothad (nem lehet rendesen értékelni, remélem ez nem következik be)

2. Egyes krumplik megrothadnak, egyesek kirügyeznek(Ez a legvalószínűbb, jól értékelhető)

3. Mindegyik kirügyezik egyszerre. (Ez talán a legvalószínűtlenebb, szintén nehezen értékelhető)

Hetente frissítem a blogot, beszámolva a fejleményekről.

                                                                                                  

2013 február 5

No, lejárt egy hét, illetve most volt alkalmam kicserélni a vizeket a befőttes üvegekbe.

Mindegyiket feltöltöttem, a neki megfelelő, friss vízzel.

Emellett meg megnéztem,milyen az állapota a víznek és milyen a krumplinak.

I   Üveg:  szagtalan volt a víz, a krumpli egészséges, kicsit megdagadt, és megjelent rajta 2 rügy

II   Üveg: szagos, büdös volt a víz, a krumpli rothad, nincs rajta rügy

III Üveg: szagtalan víz, a krumpli nem változott, nincs rajta rügy

IV  Üveg: szagtalan víz, a krumpli elsőnek rügyezett ki, 16 rügy van rajta

V    Üveg: szagos, büdös volt a víz, a krumpli nem változott, 1 rügy van rajta

VI  Üveg: szagos volt a víz, a krumplin megjelentek a rügyek, 10 rügy van rajta

A legjobb lehetőség vált be, van amelyik krumpli rohad, van amelyik kihajt, talán már jövő héten lesz egy sokkal jobb értékelés.

IMG_20130205_211659

IMG_20130205_211654

 

 

                                                                                                         

2013.február 12

Sziasztok!

Hihetetlen, milyen gyorsan telik a hét, már megint vizet kellett cserélni.

Ezúttal egy általános rosszullétet tapasztaltam a krumpliknál. Talán azért, mert megemeltem a hőmérsékletet a konyhában.

A következő héten megint hűvösebbet fogok hagyni.

Állapotok:

 

I   Üveg : A krumpli jó állapotban van, nem rohad, 3 rügy van rajta, amelyik nagy gyökereket növeszt

II   Üveg: Rohad a krumpli, az alja kirobbant, folyik el, nagyon büdös , gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ez a sima csapvíz

III Üveg: A krumpli rohad, semmi rügy, de nem büdös

IV Üveg: A krumpli jó, sok rügy van rajta, nem büdös a víz

V   Üveg: A krumpli állapota jó, 3 nagy rügy van rajta, szagos

VI Üveg: A krumpli rohad, kirobbant az alja, nagyon sok rügy van rajta, büdös

IMG_20130212_184915_resize

 

 

IMG_20130212_184948_resizeIMG_20130212_185249_resizeIMG_20130212_185259_resizeIMG_20130212_185313_resizeIMG_20130212_185337_resize

Most is kicseréltem a vizeket, friss vízre, és türelemmel várom a következő hetet.

Addig is tanácsolom azoknak, akik csapvizet isznak, azzal az elgondolással, hogy “Jó ez nekem”, hogy a krumpli sem viseli el ezt a vizet.

                                                                                                    

2013 február 19

Sziasztok!

Egyéni változások nem álltak be egyik krumplinál, amit meg kellene említeni.

Általános dolgok viszont igen.

1. A kísérlet egyre büdösebb. Ne próbálja ki senki a saját konyhájában.

2. Mindegyik krumpli alja elkezdett rothadni, ezért már megkérdőjelezem az eredeti kísérlet azon részét, hogy a krumpli felfújodott és megdagadt.

3.Amúgy ha 3 hétig lógatnám a lábam vízbe, lehet, hogy az enyém sem lenne jobb állapotba.

4. Annyi eddig biztos, hogy a 2-es, csapvíz a legpocsékabb és a 4-es a legjobb állapotú.

Vizek ki vannak cserélve, mátrix újratöltve, találkozunk jövő héten.

IMG_20130219_211226_resize

                                                                                                  

2013 február 26

Sziasztok!

Ismét eltelt egy hét.

A krumplik állapota nem sokat változott

Kicseréltem, utoljára a vizet rajtuk, jövőhéten küldök egy részletes leírást mindegyikről, addig is, itt vannak a képek, magukért beszélnek.

IMG_20130227_110832_resize

IMG_20130227_110839_resize

IMG_20130227_110843_resize

IMG_20130227_110847_resize

IMG_20130227_110854_resize

IMG_20130227_110858_resize

IMG_20130227_110905_resize

Viszlát jövőhéten.

                                                                                             

2013 március 6

Sziasztok!

Eltelt 5 hét, s hát ideje végeredményt hirdetni, s ami még fontosabb, következtetéseket levonni.

Legelőször is tudni kell, hogy mindegyik krumplinak a vízben csüngő része, megrohadt.

Vegyük sorra a krumplikat:

IMG_20130306_103018_resizeIMG_20130306_103022_resize

I. Olvasztott hó:

A krumpli kicsit összement, megjelent rajta 3 nagy rügy, ami gyökeret is eresztett.

II. Csapvíz:

Hát ez az a krumpli, amelyik az elejétől fogva rothadt, ráncosodott, ő volt az aki leginkább nem érezte magát jól. Egy rügy nőt ki belőle, de az se fejlődött

III. Pi víz:

A krumpli felső része most is olyan mind mikor beletettük a vízbe, rügy az igen kevés és kicsi lett rajta.

IMG_20130306_103026_resizeIMG_20130306_103249_resize

IV.  Minőségi  vízszűrő :

A krumpli itt is megtartotta eredeti formáját, de igen sok rügy jelent meg rajta. Szerintem ez volt a legéletképesebb. Ennek a krumplinak rohadt le utoljára az alsó része.

V. Csapvíz vitaminokkal:

No, hát ez a krumpli az átmenet. Nem is igazán rohadt, azaz ráncosodott, de nem is igazán rügyezett.

VI. Ásványvíz (nagy ásvány tartalommal)

Hát ez igen érdekes eredmény, merthogy a krumpli nagyon rongyosra rohadt, de szinte a legtöbb rügyet termelte.

IMG_20130306_103252_resizeIMG_20130306_103256_resize,

Konzekvenciák levonása:

1. Az eredeti kísérleti eredményeket nem sikerült megismételni. Ez lehet abból kifolyólag, hogy nem volt megfelelő a krumpli, vagy nem volt megfelelő a körülmény. De ez is fennállhat, hogy az eredetiben csalás van. Ez interneten az egyetlen kép terjed ami a kísérletet  alátámasztaná, ami azt jelenti, hogy eddig mindenki elhitte, nem ismételte meg.

2.A különböző vizekre, másképpen reagáltak a krumplik. Ebből a legrosszabb és a legjobb eredményt érdemes kiemelni.

– NE IGYUNK CSAPVIZET!!! A krumpli már első napoktól fogva rohad, és ez az idő múlásával csap rosszabb lett.

– Egy jó minőségű filter az a krumplit is jó állapotban tartja, és kedvez az élet kifejlődésének.

– Ihatunk forrásvizet is, mert talán a hólé is jó hatással volt a krumplira.

3. Ne engedjük, hogy a marketing becsapjon. Győződjünk meg arról amit mondanak mások nekünk, főleg, ha annak alapján még vásárolni is kell valamit.

4. Akinek van heti 15 perc szabad ideje, kérem ismételje meg a kísérletet.